Tiszavidék


IPA

CSS Templates 1 CSS Templates 2 CSS Templates 3 CSS Templates 4 Flash Templates 1 Flash Templates 2 Flash Templates 3 Flash Templates 4

Tisztelt Látogató!

Szeretettel üdvözöljük négynyelvű (szerb, angol, német, magyar) turisztikai honlapunkon. Az internetes oldal elkészítésével azt tűztük ki célul magunk elé, hogy 20 a Tisza mentén található település történetét és nevezetességeit bemutassuk a látogatók számára. A honlap segítségével tehát Csongrádtól Ópusztaszeren, Mindszenten, Mártélyon, Hódmezővásárhelyen, Algyőn, Szegeden, Deszken, Tiszaszigeten, Röszkén, Horgoson, Martonoson, Kispiacon, Magyarkanizsán, Adorjánon, Oromhegyesen, Zentán, Adán, Moholon át egészen Óbecséig számos nevezetességet, épületet, szobrot és a hozzájuk kötődő legfontosabb információkat fellelhetik az érdeklődök. Az általános információk mellett a térkép segítségével lehet tájékozódni, ahol a látnivalók – a lehetőségekhez képest – a pontos helyükön lettek feltüntetve. A nevezetességekhez egy-egy leírás is tartozik, amely segítségével a látogatók az adott épület, szobor vagy természeti jelenség rövid történetével is megismerkedhetnek. Terveink szerint a honlapon található információk folyamatosan kiegészülnek és frissülnek, azért, hogy minél szélesebb körű tájékoztatást tudjunk nyújtani mindazoknak, akik kíváncsiak ezen vidék múltjára és jelenére.

Reméljük, hogy a honlap sokakat arra ösztönöz, hogy meglátogassák a bemutatott településeket!