Tiszavidék


IPA

CSS Templates 1 CSS Templates 2 CSS Templates 3 CSS Templates 4 Flash Templates 1 Flash Templates 2 Flash Templates 3 Flash Templates 4

ADORJÁN

Fekvés, népesség

Adorján (szerbül: Адорјан, Adorjan) észak-bácskai település, síkvidéki sorfalu a Tisza jobb partján, Magyarkanizsa járásban. Északi határát a magyarkanizsai földek, a nyugatit Magyarkanizsa és Oromhegyes határa, a délit pedig Zenta városa képezi. Területe 19,7 km², lakossága 2002-ben 1128 fő volt (ebből 845 magyar, 191 román, 5 szerb). Testvértelepülései: Adorjánháza (Veszprém megye) és Balotaszállás (Bács-Kiskun megye).

 

Címer

Adorján címere álló, hasított pajzs, melynek alapszínei a zöld és az ezüst. A címer baloldalán látható mező a pusztai életmódra utal, a halábrázolások pedig a tiszai halászat fontosságára. A pajzsot középen kettéhasító vonalra felfűzött pirospaprika, illetőleg a címer jobboldalát uraló dohánylevél a település két fontos, már-már legendás terményét mutatja be, míg a búzakalászok a falu életét meghatározó földművelésnek állítanak emléket.

 

 

Történet

 Adorján egész Bácska egyik legrégebbi települése, amelyet már 1198-ban megemlítenek az okiratok. Első névalakja Adryan, a falu Bodrog megye tiszai részéhez tartozott. Ekkortájt két önálló részből állt: Felső- és Alsó-Adorjánból. Egyházas helyként 1271-ben újra okleveles említés történik róla, majd 1335-ben Felső-Adorján határát is részletesen leírták. 1271-ben Alsó-Adorjánban Boldogasszony tiszteletére épült monostor és Szent Miklós-templom is állt, Felső-Adorjánban pedig Szent Márton-monostor és Szent György-plébániatemplom.

Nevének eredete az Adrián férfinév régi magyar alakváltozata, jelentése: hadriai, Hadria városából való. 1271-ben Adryan, 1299-ben terra Adryan (Adorján földje) néven említik, 1335-ben pedig már két településként: Felső- és Alsó-Adorján (Felseuadrian és Olsowadrian). 1864-ben Adorjány, 1913-ban Bács-Adorján néven is előfordul, emellett egyéb névváltozatai: Adorián, Nadriján, Odorian, Nadrljan.

A középkor folyamán birtokosai rengeteget változtak (Felső- vagy Kis-Adorján esetében a Laki család, Tárnoki család, Haraszti nemzetség, Magyar Pál gimesi várnagy, Alsó-Adorján birtokában pedig a Haraszti nemzetség, Geszti Lőrinc, majd a két részt 1340/41-ben elsőként egyesítő Magyar Pál). Magyar Pál lánya 1355-ben az óbudai Klarissza-apácáknak adományozta a két Adorjánt. Ekkor több kiváltságban is részesült a település, így 1406-ban Felső-Adorján hetipiac-tartási jogot is nyert.

Mohács után a község elpusztult, plébániája megszűnt, lakói szétszéledtek. Az óbudai Klarisszák Pozsonyba menekültek, birtokaik jogigényének megóvására tettek ugyan kísérleteket, de a nádor végül 1640-ben uratlan pusztaként eladományozta a birtokot Boda Györgynek és Kún Mihálynak, akik azt állították, hogy Adorján az őseik földje. A török uralom megszűntével a Kún család birtoka lett a falu, az apácák nem nyerték vissza többé birtokukat; Adorján hamarosan pusztaként a tiszai határőrvidék Kanizsa katonai sáncához tartozott. A Mohács előtti két Adorján között 1800 körül új, szerb telep jött létre, de a szerbek nem tudtak itt megerősödni, 1849-re annyira elnéptelenedtek, hogy a falu lakosai közt már nem is említik őket.

A jelenlegi falu mintegy bő másfélszázados múltra tekinthet vissza. 1858-ban adományokból épült fel római katolikus temploma, melyet Sarlós Boldogasszony tiszteletére állítottak a Tisza mellett. Adorján plébániáját 1863-ban szervezték újjá, majd a templom környékén utcák létesültek: 1884-ben már 8 utcája volt a falunak. 1900-ban Magyarkanizsa községhez tartozó népes pusztaként említik Bács-Bodrog vármegye zentai járásában 1258 lakossal, Adorjánnak ekkor már volt vasútállomása, valamint posta- és távíróhivatala.

1918. november elején, az osztrák–magyar hadsereg kivonulását követően a szomszédos Kanizsán is megjelent a szerb királyi hadsereg egy csapata. Közülük két katona átrándult Adorjánra, ahol a falu vendéglőjében garázdálkodtak, majd részegen arra akarták kényszeríteni az egyik helyi gazdát, hogy az kocsin szállítsa vissza őket Kanizsára. A gazdálkodó azonban – tartva attól, hogy fogatát nem kapja majd vissza – az istállója alatt elrejtett fegyverével megölte a katonákat, majd szomszédjai segítségével a holttesteket a Tiszába dobta. Az eset kiderültét követően szerb katonaság érkezett a faluba, akik felgyújtották az ún. Alvéget, ahol a gyilkosság történt. Mivel egyesek oltani kezdték a tüzet, a katonák öt embert a helyszínen agyonlőttek, ötvenet pedig túszként magukkal hurcoltak.

Az 1918. őszi eseményekkel lehet összefüggésben, ami a II. világháború alatt történt Adorjánban. 1941 áprilisában magyar katonák a falu határában elfogtak két szerb telepest és egy zsidó orvost, majd a foglyokat a helyszínen agyonlőtték. Az első partizáncsoport 1944. október végén érkezett a településre, egyik szakaszvezetőjük az a Nikola Radović volt, akinek apját 1941-ben magyar katonák megölték. A partizánok a falu férfilakosságát a templom előtti térre terelték, ahol kiválasztották azokat, akiket még aznap délután és este a Tiszába öltek. A többi áldozatot november első napjaiban végezték ki, Adorján 1944-es magyar áldozatainak száma 56 fő volt.

Adorján kifejezetten mezőgazdasági jellegű település, lakosai főképp dohány-, paprika- és gabonatermesztéssel foglalkoztak, az aktív lakosság túlnyomó része földműves. Az adorjáni dohány az egész környékben komoly hírnevet vívott ki magának. A villanyáram-hálózatot 1963-ban építették ki, a vízhálózatot 1967-ben, a gázvezetéket pedig 1991-ben. Főbb utcái aszfaltozottak, van posta, telefonhálózat, művelődési ház, általános iskola, óvoda, termelőszövetkezet, tej- és jószágfelvásárló állomások.