Tiszavidék


IPA

CSS Templates 1 CSS Templates 2 CSS Templates 3 CSS Templates 4 Flash Templates 1 Flash Templates 2 Flash Templates 3 Flash Templates 4

HORGOS

Fekvés, népesség

 

Az Észak-Bánságban fekvő Horgos (szerbül: Хоргош / Horgoš) közigazgatásilag Magyarkanizsa járás részét képezi. A település etnikai összetételében a magyar többség dominál. Területe 74,8 km², lakosainak lélekszáma 2011-ben 5603 fő volt, a település népsűrűsége 85 fő/km². Testvértelepülései: Öttömös, Mesztegnyő, Lakitelek és Lozovik (Szerbia).

 

Címer

 

A település története szorosan összefonódott annak a Kárász családnak a sorsával, amely gondoskodott Horgos fennmaradásáról. Ezért érthető, hogy a község mai, kiforrott címere e nemesi família címerjelképeinek, s a falu saját motívumainak ötvözete.

Maga a címer barokkos stílusú, csücskös-talpú címerpajzs, amelyet hullámos ezüst pólya szel ketté. A felső osztat kék egén, a jobb és a bal sarokban egyaránt egy-egy ezüstcsillag látható. Ezek a jelképek a pogány elődök hitvilágát idézik. Az alsó, zöld részben lévő évszám (1771) a község újratelepítésének a dátuma.

Az álló címerpajzs tetején egy szembenéző pántos sisak található, amelynek csúcsán ékkövekkel díszített korona helyezkedik el, nyakában pedig nyakék van. Mindezek a nemesi rangra utaló jelvények. A címerpalást kék-ezüst, valamint vörös-arany színekben pompázó fenn befelé, lenn kifelé kunkorodó mezei iringó.

 

 

Történet

 

Régészeti feltárások során felszínre kerültek olyan tárgyak, használati eszközök, amelyek arra engednek következtetni, hogy a település már az időszámításunk előtti időkben is lakott volt. Különböző kultúrkörök népei váltották egymást a tájékon, főként a körösi, vincsai, bodrogkeresztúri, tiszapogári kultúrák határozták meg a vidék jellegét. A nagy népmozgások idején felbukkantak a környéken kelták, gepidák, szkíták, hunok, avarok, kunok, majd elözönlötték a térséget a szlávok és a magyarok.

Horgos település első írásos említése a 11. századból származik, amely I. Géza király 1070-es években kibocsátott adománylevelének átirata. E szerint a Garam-menti Szent Benedek kolostornak adományozta a Tisza jobb oldali, horogra emlékeztető kiszögellésénél fekvő Horgas nevű halászfalut is. Ezt követően a történet szála megszakadni látszik mintegy két évszázadra. Azonban a 13. század eseménydús időszaknak mondható, ugyanis ekkorra tehető a kun betelepülés, majd a tatárdúlás.

Érezve a tatár fenyegetést, IV. Béla király 1239-ben megközelítőleg 40 000 kunt telepített le a Duna-Tisza közén. Itt meg kell jegyezni, hogy ez a forrásokban szereplő szám talán némi eltúlzása a valóságos adatnak. A kun harcosok behívásában közrejátszott az is, hogy az uralkodó támogatásukkal kívánta féken tartani a hatalomra törő főnemességet. A kunok önrendelkezést kaptak IV. Bélától, laza önkormányzati területük határa pedig éppen a mai falu egy részére terjedt ki. A kunok emlékét őrzi néhány határnév is, mint a Kun-tó, Kis-Kun-tó, Kun-halom stb. Az országra rontó tatár hordák 1241-ben porig rombolták ezt a kis falucskát, annak templomával együtt. Ennek nyomán a vidék elnéptelenedett, hiszen az életben maradt lakosok elmenekültek otthonaikból. A török hódoltság, majd a Tiszai Határőrvidék felállítása idején Horgos a szegedi határ része.

A háborúk, a folytonos katonai jelenlét következtében a vidék teljesen elnéptelenedett, s összefüggő puszta maradt a település helyén. Miután a határőrvidéket felszámolták, az Udvari Kamara megkezdte a pusztán maradt birtokok kiárusítását, elzálogosítását. A horgosi, illetőleg a tiszaszentpéteri területeket Kárász Miklós szegedi főjegyző vásárolta meg 1751-ben. Igyekezett a terület adottságait kihasználni, s arra törekedett, hogy virágzó gazdaságot építsen ki. Majorokat építtetett, ahol elsősorban állattenyésztésre, azon belül is főként juh és szarvasmarha tartására rendezkedett be.

Kárász Miklós a birtokjogi oklevelet 1771. március 11-én nyerte el Mária Teréziától azzal a feltétellel, hogy gondoskodnia kell Horgos benépesítéséről. Ennek mielőbbi megvalósítását indokolta többek között az 1753-ban meginduló postakocsi-járat. Az első telepesek a Budzsák, Vermes és Rózsa majorokba költöztek. A betelepítéssel voltaképp két falu született, Nagyhorgos, illetve Kis-Horgos, amely a régi major mellett terült el. A szűkebb értelemben vett mai település 1772-ben jött létre, s ekkor becslések szerint 120 család érkezett a településre Magyarország különböző vidékeiről. 1820-ban épült ki a falu hét utcája, és ez képezi a település történeti magvát. Horgos történetének következő fordulópontja 1871, amikor a település nagyközségi rangot kap.

A 19. században Horgos meghatározó húzóágazata a mezőgazdaság, ezen belül is a földművelés és az állattenyésztés dominált, de háziiparral is foglalkoztak. A megtermelt fölösleget a szegedi és a szabadkai piacon értékesítették. Idővel teret nyert a kisipar is: 1837-ben már a szabók, kádárok, kovácsok, tímárok és csizmadiák alakítottak céhet. Az 1840-es években immár iskolával is büszkélkedhetett a község.

Horgos 1919-ig Csongrád vármegyéhez, azon belül pedig a kiskundorozsmai járáshoz tartozott. Az adminisztratív ügyek intézése Szegeden történt. A század elején 18 539 katasztrális holdnyi határral rendelkezett és 7275 lakosa volt.

Az I. világháborút követő trianoni határrendezés a falut kiszakította Magyarország kebeléből. Az ekkor lezajlott agrárreform érzékenyen érintette a környék nagybirtokosait (a Kárász, Vermes, Reök családokat). A kisajátított földeket döntően délszláv származású telepesek kapták, akik Magyarországról, Romániából kerültek ide. De részesült ezekből 150 optáns család, a Gyáláról, Keresztúrról beköltöző telepesek, valamint 20, az I. világháborúban harcoló önkéntes családja is.

A második világégés idején, 1941 áprilisában a magyar csapatok német támogatással visszacsatolták a Muraközt, a Muravidéket, a baranyai háromszöget és a Bácskát. Ekkor Horgos egy rövid időre ismét Magyarországhoz került. A háború végéhez közeledve az 1944. október 10-én bevonuló partizánok 60 embert, köztük Virág János plébánost is kivégezték. A mészárlást 1944. november 20-án hajtották végre, jeltelen nyughelyük sokáig ismeretlen volt. 1964-ben a horgosi csárda közelében fedezték fel a tömegsírt. Becslések szerint a Horgoson kivégzettek száma meghaladhatja a 200 főt.

A háború lezárása után Horgoson is megindult a szovjetizálás, szövetkezetek alakultak, amelyek elsősorban fűszerpaprika termelésével foglalkoztak. Horgos napjainkban magyar és szerb tannyelvű iskolát működtet. Igen fejlett a kiskereskedelmi hálózata, van áruháza, bútorszalonja, piac- és vásártere is. Közlekedési szerepe ma is nagyon fontos, hiszen fontos útvonalak találkozásánál fekszik, a horgosi határátkelőhely pedig összeköttetést jelent a világgal.

Horgos művelődési, néprajzi hagyományai már a múlt században közismertek voltak. A falu embereiről írt Törött szekér címen Mikszáth Kálmán. Csaplár Benedek, Gyulai Pál és Arany László munkatársa pedig betlehemes játékot jegyzett fel. A 20. század elején, 1906-ban Bartók Béla gyűjtött itt népdalokat Balázs Béla íróval együtt. Ezt a munkát később a zombori származású jeles folklorista, Kiss Lajos is folytatta. 

 

 

Od baštenskih naselja se formiralo selo do početka 20. veka, koje se još nije izborilo za svoju nezavisnost, bila je seoska kapetanija koja je pripadala Segedinu (1887. u 173 kuće je živelo oko 900 stanovnika na teritoriji Reske). Kao poljoprivredno imanje koje je pripadalo Segedinu, zemlju su obrađivali najamnici iz Donjeg grada i mali zemljoposednici, pošto u Reski nije bilo velikih imanja. Samostalno selo Reske je formirano 1950. od seoske kapetanije Sentmihaljtelek, zajedno sa delovima Nađsekšoša i Feketesela, a zabeleženo je da je 1960. u selu živelo 4.186 stanovnika. Reske se graniči sa Segedinom, Morahalmom i Domasekom, na periferiji se nalazi otprilike 400 salaša. Zbog geografskog položaja se oduvek smatralo važnim graničnim prelazom, npr. ovde je do 1930. godine funkcionisala barža koja je spajala Panonsku niziju sa županijom Torontal.

Ime opštine vodi poreklo iz reči rez, čije je značenje raskrčavanje šume. Ovo je možda povezano sa činjenicom da je velika količina drvene građe isporučena preko toka Tise Segedinskom utvrđenju i crkvi Donjeg grada poteklo iz velikih šuma koje se prostiru od Segedina do Reske. Na mapama iz 1730-31. naselje je ubeleženo pod imenom Reške, dok je u 18. veku bilo poznato pod imenom Reske.

Najslavniji mađarski bećar, Šandor Roža je rođen 16. jula, 1813. na današnjoj teritoriji Reske. Već je njegov otac bio bećar, a mlađi Roža je svoje prvo razbojništvo počinio 1836. u međi naselja Kiškunalaš. Nakon oslobađanja iz segedinskog zatvora je postao begunac, a poznato je oko 60 njegovih krivičnih dela. Gedeon Radaji, kraljevski poverenik ga je uhvatio 12. januara, 1869, a 1872. ga je sud osudio na doživotnu robiju. Poslat je u zatvor u Samošujvaru, gde je i umro od tuberkuloze 22. novembra, 1878.