Tiszavidék


IPA

CSS Templates 1 CSS Templates 2 CSS Templates 3 CSS Templates 4 Flash Templates 1 Flash Templates 2 Flash Templates 3 Flash Templates 4

ÓBECSE

Fekvés, népesség

Óbecse (szerbül Бечеј / Bečej, németül Alt-Betsche) a Vajdaságban, Bácska keleti részén, Zentától 40 km-re délre, a Tisza jobb partján elterülő, zömmel magyarok lakta város. Óbecse járási központ is egyben, a községhez (járás) Bácsföldvár, Péterréve, Pecesor, Drea és Csikériapuszta tartozik. A város területe 239,97 km², teljes népessége 2011. január 1-jén 24 226 fő, népsűrűsége pedig 114 fő/km² volt. Testvérvárosai: Csíkszereda (Miercurea Ciuc, Románia), Csongrád (Magyarország), Galánta (Galanta, Szlovákia) és Szekszárd (Magyarország).

 

Címer

 Óbecse korábban, 1976-ban készült címerét a város képviselőtestülete 2000-ben hatályon kívül helyezte, ezt követően kilenc évig nem volt hivatalos címerük. 2009. január 30-án képviselőtestületi ülésen fogadták el az új városcímert, amely azt a címert ábrázolja, melyet 1800-ban a kiváltságokról szóló harmadik rendeletével I. Ferenc adott a Tisza-menti koronakerületnek. Emiatt támadások is érték az új címert, mivel köriratának latin felirata értelmében ez a Tiszán inneni kiváltságos koronakerület pecsétje, azaz nem kizárólag Óbecsére, hanem minden odatartozó településre vonatkozik. A címer kifejezésre juttatja a magyar és a szerb nemzet helyi együttélését.

 

Történet

 A város nevének eredetével kapcsolatban az elmúlt évtizedekben, évszázadokban több elmélet, elképzelés látott napvilágot. Az egyik feltevés szerint a régi török–magyar Becse személynévből (jelentése: kánya) származik, amely férfinévként több oklevélben is megjelenik. Egy másik nézet szerint Szent Gellért kortársáról, comes Bechről kapta nevét. Azonban egyes kutatók arra jutottak, hogy a becs szó avar eredetű, s olyan tároló helyet jelöl, amelyben értékes holmikat őriztek. A település korábban használt elnevezései: magyarul/latinul Rácz-Becse, Magyar-Becse, Vetus-Becse, németül Alt-Betsche, Serbisch-Betsche, szerbül Stari Bečej, törökül Beçe.

Korai történetével kapcsolatban megállapítható, hogy a neolitikumtól kezdve lakott településről beszélünk. A későbbi korokból szarmata és avar temetőket is tártak fel e vidéken, így 1973-ban a Kárpát-medence egyik legnagyobb avar temetőjét. A település első okleveles említése 1091-ből való (Bechey), ekkor, majd 1238-ban erődítményként szerepel, amelyet IV. Béla a székesfehérvári szerzeteseknek adományozott (villa Wechey). Becsét és várát Zsigmond király 1419-ben Brankovics Györgynek adományozta.

A vár építése 1300 és 1320 közé datálható. Birtokosai a következő századokban gyakran változtak, kezdetben ugyanis a Losoncziak, majd a 15. században Brankovics György és István birtokolta. Később a Hunyadiak, 1500 körül pedig a Vingárti Geréb család tulajdonát képezte.

A törökök 1551. szeptember 19-én foglalták el, s egészen 1688-ig birtokolják. Az 1699-es karlócai béke alapján a terület osztrák fennhatóság alá került, az egyezmény értelmében a mai Óbecse és Törökbecse között húzódott Becse várát 1701-ben le kellett rombolni. Maga a település a 15. században indult el a szétválás útján, ugyanis a mai Óbecse és Törökbecse valaha egy helység volt. A Dózsa-féle parasztfelkelés idején Becse határában húzatták karóba a ceglédi plébánost. A török hódoltság idején a település elnéptelenedett, a lakosság elmenekült. Egy 1690-ből származó térképen Kovin-acko néven szerepel, amely vélhetően a település egy régebbi elnevezése lehet.

1700-ban katonai hely, majd 1702-ben a Tiszai határőrvidék felállítása után katonai sánc lett, s egészen 1751-ig határvédő szerepet töltött be. Azonban a török végleges kiszorításával a határőrvidék fenntartása okafogyottá vált, így az osztrák kormányzat felszámolta azt. Ezt követően a településen élő szerb határőrök javarésze Oroszországba költözött. Ennek az elégedetlenségnek ellensúlyozására az udvar életre hívta az Óbecse székhelyű Tisza-menti koronakerületet, amelyhez 14 község tartozott.

A 19. század elején, 1810-ben Ó-Becseként jelenik meg a térképen. A század első fele kifejezetten kedvezett az ipar fejlődésének, hiszen ezekben az évtizedekben szabók, vargák, szűcsök, takácsok, kalmárok, kőművesek, ácsok stb. költöztek a településre.

A szabadságharc hadieseményei érintették a várost, ugyanis 1848. április 26-án zavargások törtek ki, majd szerb felkelők szállták meg Óbecsét. 1849. április 19-én Perczel Mór serege megfutamította a szerbeket és bevonult a településre. A szabadságharc idején felállítottak itt egy katonai kórházat, illetve Damjanich főhadiszállása is itt volt egy időben.

A szabadságharc után újabb fellendülés vette kezdetét, 1889. augusztus 15-én megindult a vonatközlekedés Óbecse és Zenta között. A következő évtizedekben a vasúti szárnyvonalak száma tovább emelkedett.

Óbecse 1918-ban a Szerb–Horvát–Szlovén Királyságba, a későbbi Jugoszláviába tagolódott. A két háború közötti periódusban Óbecse ipara jelentős fejlődést mutat. A II. világháború idején, 1941-ben Óbecsét magyar csapatok foglalták vissza, s a település 4 évre visszakerült Magyarországhoz. 1942-ben a magyar razziának 206 szerb áldozata volt, ennek megtorlása 1944 őszén magyar életeket követelt, melyek számát a különböző becslések 200 és 600 közé teszik.

A háború végéhez közeledve Óbecsére is szovjet csapatok vonultak be. 1944. október 8-án a bevonulással szinte egy időben megkezdődött a megtorlás. Letartóztatták és halálra kínozták Petrányi Ferenc plébánost, aki az 1941-es magyar bevonulás alkalmával misét celebrált a katonáknak és üdvözölte bejövetelüket. A magyarokat kötelező munkaszolgálatra hurcolták.

Óbecse 1947-től ismét Jugoszlávia része lett, 1955-ig járási székhely, de ekkor először a verbászi járáshoz, majd ugyanebben az évben az újvidéki járáshoz csatolják. A közigazgatás átszervezésével 1960-ban megalakult a mai Óbecse község, amely több települést foglal egyetlen közigazgatási egységbe.