Tiszavidék


IPA

CSS Templates 1 CSS Templates 2 CSS Templates 3 CSS Templates 4 Flash Templates 1 Flash Templates 2 Flash Templates 3 Flash Templates 4

ÓPUSZTASZER

Fekvés, népesség

 Ópusztaszer a Kiskunság délkeleti részén, Csongrád megye Kisteleki kistérségében, a Tiszától nyugatra fekszik, Kistelektől 7, Szegedtől 30 km-re. Mivel vasútja nincs, ezért a falut kizárólag közúton lehet megközelíteni. Területe 59,50 km², teljes népessége 2010. január 1-jén 2279 fő volt, népsűrűsége pedig 38,30 fő/km².

Címer

A település címere kettéosztott csücskös talpú pajzs. A pajzsfő négy mezőre tagolódik, amelyek mindegyike önálló mezőt alkot. Jobb oldalán vörös mezőben balra néző és forduló, növekvőben lévő, felfegyverzett aranyoroszlán jelenik meg. Mellette jobbközépen kék mezőben, fekete küllős kerék fölött jobbra szökellő, balra néző aranyszarvas emelkedik ki. A balközép vörös mezejében az Árpád-emlékmű stilizált ezüstképe látható. A pajzsfő hátsó traktusában újabb címerkép fedezhető fel, amely egy ormos lebegő pólya. Az alsó mező arannyal és kékkel sakkozott.

A pajzs alsó, kék színű mezejében jobbra néző, csőrében arany indát tartó, kiterjesztett szárnyú aranyturul lebeg. Jobb karmában három cölöpöt, a balban pedig hét nyílvesszőt tart. A pajzs felső részét csúcsos, palmetta (hét vagy több pálmalevélből álló, legyezőszerű dekoratív elem) díszítésű arany fejedelmi sisak ékesíti. A foszlányok (jobbról kék és ezüst, balról vörös és arany) palmettát és akantuszt mintázva csatlakoznak a sisakhoz.

Ópusztaszer címere a beszélő címerek típusába sorolható, hiszen elsősorban azon motívumokat teszi hangsúlyossá, amelyek döntően befolyásolták a község sorsát. A turul a honfoglaló Árpád fejedelemnek és dinasztiájának totemmadara volt, amelynek jelen megformálása 9–10. századi hagyományokat idéz. A bal karmában tartott hét nyíl a honfoglaló vezérek szeri tanácskozására, míg a három cölöp a földosztásra utal.

 

 

Történet

 Ópusztaszer történelem előtti időszakát igen nehéz rekonstruálni, hiszen a mozaik darabkái rendkívül töredékesek, így a kép roppant hiányos és kivehetetlen. Ugyanakkor az bizonyos, hogy a település a rézkorban már lakott volt, ugyanis határában rézkori sírok kerültek elő, amelyek a tiszapolgári, valamint a péceli kultúra jelenlétére utalnak. A rézkor végén a dél-orosz sztyeppékről egy harcias lovas nép zúdult a területre, s hódoltatta az itt élő népeket. Ez a sztyeppei nép emelte azokat a hatalmas kurgánokat, amelyek egy része napjainkban is látható. A kurgánok olyan földpiramisok, melyek arra rendeltettek, hogy hirdessék az uralkodó réteg hatalmát az örökkévalóságban is. Halottaikat háton fekve, térdben felhúzott lábakkal temették el. Előfordult, hogy a testeket bőrökbe burkolták, melléjük pedig vörös földfestéket, okkerrögöket helyeztek el, vagy ezzel szórták be a sír alját. Ezért a régészet az okkersíros kurgánok népének nevezi őket.

A késői bronzkorban, a Kr. e. 8. században jelenik meg a vidéken egy nagyállattartó nép, amely őshazájában – Dél-Németországban és Alsó-Ausztria területén – úgyszintén halmok alá temetkezett, s ezért a halomsíros kultúra népeként tartjuk őket számon. A 6. században a belső-ázsiai eredetű avarok törzsei árasztották el a vidéket. A késői avar kor legjellemzőbb emlékei a griffes-indás övveretek. Az avar uralomnak ezen a tájon a 9. században a bolgár seregek megjelenése vetett véget.

A következő nagy fejezet a település életében 896, amikor a honfoglaló magyarok nemzetségei veszik birtokba a területet. Anonymus leírása szerint Árpád és nemesei a környéken gyűlést tartottak, s szerét ejtették az ország dolgainak, s a helyet Szernek nevezték el. Azonban egyes régészek (pl. Györffy György) szerint a leírás történeti értéke kétes, s lehet, hogy a forrás csupán névmagyarázat. Hihetőbb, hogy a területen Ond és fia, Ete telepedett meg, akiktől a Bor-Kalán nemzetség származik.

A középkori település központi része Szer monostora, amelynek építése három főbb szakaszra bontható. Az ezredforduló táján épülhetett az első kőtemplom, amelyhez a réti mészkövet talán a közeli Kőtörés nevű helyen bányászták. Ezt a kis templomot többször is átépítették, majd a 11. századi pogánylázadások során megsemmisült. Ezt követően bencés szerzetesek egy, a Kárpát-medencében igen ritka alaprajzú templomot emeltek, az ún. St. Gallenit. Ennek sajátossága, hogy keleti és nyugati oldalán is félkörös szentéllyel záródott. Ekkor válhatott Szer a Bor-Kalán nemzetség központjává és temetkezési helyévé. A 12. században élt e nemzetség legkiemelkedőbb alakja, Kalán püspök, aki III. Béla uralkodása idején az ország második embere volt. A szeri monostort érintő újabb átépítések, bővítések az ő nevéhez fűződnek.

Ópusztaszer nevét első ízben 1233-ban említik a monostor kapcsán, Zerr alakban. Oklevél 1348-ban említi először Suenhaz, azaz Sövényház néven. Nevét sövényből készült tapasztott házairól kaphatta. A török hódoltságig virágzó falu volt, a 15. századi írásos emlékek mezővárosként említik. A török pusztítás miatt a falu elnéptelenedett. A hódoltság után kamarai tulajdonba került. 1803-ban Zichy Leopoldina, Pallavicini János Károly özvegye vásárolta meg a Mindszent–Algyői uradalmat. Magas színvonalon irányította birtokát, amelyen hihetetlen ütemű volt a mezőgazdasági fejlődés. Szarvasmarhagulyákat tartott, juhokat nevelt, valamint dohánytermesztésbe fogott. A 19. század közepére felépült a községháza, s megindult az elemi szintű oktatás is.

Az 1848. évi áprilisi törvények nem oldották meg a szerződéses zsellérek helyzetét, akik a szabadságharc bukása után elégedetlenek voltak és földet követeltek. Bécs 1851-ben bevezette a dohányértékesítés állami monopóliumát. Időközben a dohánykertészek egyre fenyegetőbben léptek fel érdekeik védelmében, így Pallavicini Alfonz 1852-ben felszámolta a dohánykertészségeket. Katonaság segítségével 1852 telén elzavarták a dohánytermesztőket és családjaikat. Az őrgróf parancsát végrehajtó Palásthy József tiszttartót röviddel az eset után rablótámadásban meggyilkolták. Valószínű, hogy a gyilkosságot betyárok követték el, ugyanis a szabadságharc leverése után törvényen kívüliek, szegénylegények tömegei bujdostak a szeri pusztában. 1849. október 1-jén a pusztaszeri csárdában lőtték le Bartucz József kisteleki pandúrt. Ezért az őrgróf 1852-ben bezáratta a pusztaszeri és homoki csárdákat.

A mai Ópusztaszer területére esett Alsó-Pusztaszer, Hantháza és Levelény major. A 19. század második felében, illetve a 20. század első évtizedeiben az uradalom több birtokrészét elsősorban bérbeadással hasznosították. Az 1853-ban parcellázott Újpusztaszeren (népies nevén Kutyanyakon) majdnem 7 km hosszú, sűrűn lakott tanyasor bontakozott ki. Az 1930-as években az uradalmi épületekben, 11 elemi népiskolában folyt a tanítás.

Sövényháza lakossága – Bakssal és Dóccal – 6872 fő volt, ám nem volt falumagja. Ez majd az 1945 után parcellázott telkeken bontakozott ki. A tanyasi emberek az 1970-es évek közepétől kezdtek nagyobb számban a faluba költözni. 1974-től az addigi Sövényháza helyett immár Ópusztaszer a település hivatalos neve.