Tiszavidék


IPA

CSS Templates 1 CSS Templates 2 CSS Templates 3 CSS Templates 4 Flash Templates 1 Flash Templates 2 Flash Templates 3 Flash Templates 4

SZEGED

Fekvés, népesség

 

Szeged megyei jogú város, a Dél-Alföld legnagyobb városa (területe 281 km²), Csongrád megye székhelye, a Tisza és a Maros találkozásánál terül el. Teljes népessége: 2011. január 1-én 170 285 fő, népsűrűsége pedig 603,96 fő/km² volt.

Címer

 

Álló reneszánsz pajzs, amelyben kék és arany színek dominálnak. A címer jobboldali, kék mezejében két haránt fekvő ezüst sáv húzódik, amelyek a két életet adó folyót, a Tiszát és a Marost jelképezik. A baloldali arany mezőben kiterjesztett szárnyú fekete félsas látható, amely karmában jogart tart. A pajzs felső részén zárt rostélyú ezüst harci sisak helyezkedik el, nyakában arany medalion. A sisakon ötágú aranykorona látható, amely rubinokkal és zafírokkal van díszítve. A sisakdísz zöld talajon álló, jobbra lépő ezüst bárány.A címerek rendeltetéséből fakadóan Szeged címere is arra hivatott, hogy a heraldika nyelvén foglalja össze azokat a fontos epizódokat, amelyek döntően befolyásolták a város fejlődését. A sas 1474-ben került a címerre, ami azért érdekes, mert városok ritkán verették pecsétjükre. A jogart tartó sas egyértelműen a pallosjogra utal. 1498-ban II. Ulászló Szegedet szabad királyi város rangra emelte, s ennek jegyében elismerte a sast a címeren. Az Isten Báránya (Agnus Dei) báránymotívum történelmi előzménye a hódoltság utáni birtokbírhatás körüli zűrzavarban keresendő. Megjelenik benne a dorozsmai puszták bírhatására vonatkozó jogigény, a vallási töltet, illetőleg az állattartás, pásztorkodás hagyománya, továbbá a püspöki joghatóság kiterjesztése elleni tiltakozás egyaránt.


 

 

Történet

 

 Szeged kedvező földrajzi fekvésének köszönhetően már a történelem hajnalán lakott vidék volt. Ennek lenyomatai azok a régészeti leletek, amelyek Öthalom területén kerültek elő. Az újkőkor két meghatározó kultúrköre a Körös-kultúra, valamint a Tiszai-kultúra népessége már jellemzően földművelő életmódot folytatott. Utóbbi korszak meghatározó tárgyi emlékei a vonaldíszes edények.

A Kr.e. I. század végén a Dunántúl Pannónia, a Kr. u. 2. század elején Dél-Erdély Dácia néven római provincia lett. Fontos árucikk volt az Erdélyből érkező só, ezért Szeged későbbi vára helyén római őrség vigyázta a Maroson zajló só- és aranyszállítást. Ptolemaiosz 2. századi leírása Partiszkonként emlegette a települést.

A következő időszakot nagyobb népmozgások jellemzik, hiszen a tájékon 270 körül megjelennek a gepidák, majd a hun törzsek bukkannak fel, 568 táján pedig az avarok hódoltatják a vidéket. 805 körül bolgárok özönlik el a tájat, s uralmukat majdan a honfoglaló magyarok törik meg. A magyarok bejövetele után Szeged a fejedelmi törzs szálláshelye lett. Szent István király idején királyi birtok volt, a kalocsai érsekség egyházi igazgatása alatt.

A sószállítás ekkor is elsőrendű bevételi forrás maradt, így a 12. században a sóutak és raktárak védelmére földvár, mellette pedig bekerített városrész épült. III. Béla 1183. évi oklevelében Cigeddin alakban szerepel. Ebben a király utasítja a szegedi sótárosokat, hogy a nyitrai egyháznak sót szolgáltassanak ki.

Nevének jelentésével kapcsolatban a legkülönfélébb elméletek láttak napvilágot. Az egyik nézet személynévből származtatja, míg a másik vélemény a „szeg” (kiszögellés, sarok) szó –d helynévképzővel ellátott alakjára utal, a Tisza kanyarulatát értve ez alatt. Akad olyan felfogás, amely a „szeg” szó mögött sziget jelentést vélelmez, de arra is van példa, hogy a „szeg” szót a sötétszőke jelzővel azonosítják, ugyanis a Maros torkolata alatt a Tisza hasonló árnyalatban játszik.

Az Aranybulla 1222-ben kimondta, hogy sót csak Szalacson, Szegeden és a határvidékeken lehet tartani. A tatárjárás után épült meg Szeged vára, így a királyi várbirtoknak, valamint a déli Tisza-vidéknek is központja lett. IV. Béla király 1247-ben városi rangot adományozott Szegednek.

1405-ben törvényt hoztak a vár és a város megerősítésére. A várhoz délről kapcsolódó városrészt földsánccal, vizesárokkal, palánkkal erősítették meg, innen ered a „Palánk” név. A korábban különálló városrészek (Alszeged, Felszeged és a Palánk) a 15. század közepén egyesültek.

A vár jelentőségét növelte Zsigmond király 1394. évi döntése, amellyel a török ellen vonuló hadak gyülekezőhelyéül Szegedet jelölte meg. 1444-ben I. Ulászló király itt kötött 10 éves békét a törökökkel, amit azonban pár nap múlva megszegett és támadásba lendült. Hunyadi János 1456 júniusában innen indult Nándorfehérvár alá. Mátyás országgyűlést is tartott Szegeden 1458 és 1459 fordulóján. Hunyadi Mátyás uralkodása alatt Szeged számos kiváltságot kapott, így például vásárokon vámmentességet, a kun pusztákon való szabad legeltetés jogát, Kassára, a Felvidékre történő borszállítás jogát és mészárszék tartását. Szegedet 1498-ban, II. Ulászló uralkodása idején szabad királyi városi rangra emelték, és idővel az Itáliába irányuló marhakereskedelem központja lett. A város másik fontos jövedelmi forrása a szerémségi bor volt. A szegedieknek már a 14. század végétől szőlőik voltak Péterváradon, Karlócán, Kamancon.

Az 1514. évi Dózsa-féle parasztfelkelés megosztotta Szeged lakosságát, érthető, hogy a jómódú polgárság ellenérzéseket táplált a keresztesekkel szemben, míg a jobbágysorban tengődő néprétegek oltalmat és támaszt reméltek a felkelőktől. A lázadás bukása után Szapolyai János Dózsa fejét Szegedre küldte Pálfy Balázs szegedi főbírónak, akinek fogadott fia volt Dózsa György.

1526. szeptember 28–29-én a törökök feldúlták Szegedet, Ibrahim nagyvezír seregei elfoglalták a várat, kifosztották és felgyújtották a várost. 1543 februárjában Jahjapasa oglu Mehmed budai beglerbég magához kérette a város vezetőit, Zákány István főbírót, Csütörtök László, Somlyai Pál, Budai István esküdteket, és azon nyomban lefejeztette őket. Ezzel megkezdődött a város másfél évszázados megszállása. A város a budai vilajethez tartozó szegedi szandzsák székhelye lett, amelynek élén a bég állt, aki katonai és polgári kormányzó volt egy személyben. Szeged khász-város volt, ami azt jelentette, hogy a szultáni birtokok egyik központjaként közvetlenül a kincstárnak adózott, és nem volt eladományozható. A szegedi hagyomány őrzi Hóbiárt basa emlékét, aki a mai Tarjánba csalogatta mulatozni a halász- és hajósasszonyokat. A történetnek szomorú vége lett, ugyanis a felszarvazott férjek rátörtek a basára és megölték.

Szeged számára a török megszállás egyetlen valóban kiaknázható haszonnal járt, mégpedig a bőrdíszművesség fejlődésével. Török hatásra ugyanis a szegedi kézművesek elsajátították a bőr megmunkálásának finomabb technikáit. Szintén török mintára kezdtek papucsot készíteni, amely a későbbiekben méltán lett híres, s a köztudatba „szegedi papucsként” vonult be.

1552 farsangján véres események színhelye volt a város, ugyanis a Debrecenbe menekült Tóth Mihály hajdani bíró 5000 hajdúval tért vissza Szeged felszabadítására. Éjjel sikerült átkelniük a fagyott folyón és elfoglalniuk a Palánkot, de a várat nem. Dühükben a török kereskedők házait támadták meg, fosztogattak, és kardélre hányták őket. Csakhogy a fosztogatás ezzel nem maradt abba, ugyanis a magyar kereskedőket is megtámadták. Időközben megérkezett a török erősítés, a hajdúkat megölték vagy megcsonkították. Szegedet a török uralom alól 1686. október 23-án szabadították fel.

A 18. század elején kibontakozó kuruc mozgalom, majd a Rákóczi-szabadságharc eseményei Szegedet is érintették. A kuruc hadak 1704 tavaszán jelentek meg Szeged alatt, s megkísérelték elfoglalni a várat, sikertelenül. II. Rákóczi Ferenc július 20-án jelent meg Szegednél, azonban a vár ostromát augusztus 12-én ő is feladta, mert nem volt tüzérsége, illetve mert az I. Lipót által javasolt újabb tárgyalás miatt Gyöngyösre kellett távoznia.

Mivel a város mihamarabb szabadulni akart a várparancsnokok, kamarai tisztviselők önkényeskedéseitől, ezért égetően szükségessé vált a hódoltság előtti kiváltságok, jogok elismertetése. Temesváry János főjegyzőnek sikerült elérnie, hogy az 1715. évi országgyűlésen Szegedet a szabad királyi városok sorába emeljék. A mendemonda szerint a főjegyző vésetett egy pecsétet, amit aztán megrongált és egy halász varsájába csempészett. Ez a kis színjáték azt volt hivatva bizonyítani, hogy Szeged már 1200-ban szabad királyi város volt, ennélfogva nem formálhat rá jogot sem megye, sem püspök, sem földesúr. A szabadalomlevelet III. Károly 1719. május 21-én írta alá. Ekkor készült el a ma is használt címer.

A szegedi szellemi élet fejlődésének egyik fontos állomása volt az 1721. évben létrehozott piarista „kegyesoskola”. A piaristák rendszeresen jelentkeztek színdarabokkal, az első Szegeden bemutatott darab Péchy Domokos Mucius Scaevoláról írt drámája volt (1722). 1723. október 6-án Szegeden tartotta alakuló ülését Csongrád vármegye. A megyeszékhely kérdése hosszú ideig volt napirenden, s csak 1767-ben dőlt el, de ekkor Szegvár javára.

A 18. század első fele az újjáépítés, a török hódoltság okozta apátiából való felocsúdás jegyében telt. Az egyébként is nehéz helyzetet aszály, éhínség és járványok súlyosbították. A feszültséget pedig csak növelték a társadalomban fellobbanó ellentétek, amelyek az őslakosok és az újonnan betelepülő népcsoportok közötti konfliktusban öltöttek testet. Mindezen válságtünetekhez babonák, hiedelmek társultak, ezek megmételyezték a társadalmat, amely frusztrációját a 18. század első felében fellángoló boszorkányhitben igyekezett levetkőzni. Ez a hisztéria aztán az 1728. évi boszorkányperben csúcsosodott ki. Július 23-án 13 boszorkánysággal gyanúsított személyt égettek el máglyán azon a szigeten, amely később Boszorkánysziget néven híresült el. Máglyán végezte a város egykori főbírája, a 82 éves Rózsa Dániel is, akit azért ítéltek halálra, mert úgy tartották, hogy ő a boszorkányok „kapitánya”. A persorozat ezzel nem ért véget, hiszen 1729. március 9-én további két embert végeztek ki.

A nehézségek sorozata nem szakadt meg, hiszen 1738-ban pestisjárvány tizedelte a lakosságot. A század második felében egy lassabb ütemű fellendülés vette kezdetét, mind gazdasági, mind pedig kulturális téren. Szeged a 18–19. század fordulóján újabb és újabb birtokok megszerzésére törekedett. Részben kincstári és magánföldesúri puszták bérletével kívánta a mezőgazdaságot fejleszteni, részben pedig kísérletet tett a 18. század elején már igényelt szőregi praediumok végleges elnyerésére. Korábban – 1718-ig a török miatt, majd a Temesi Bánság felállítása okán – le kellett mondania ezen igényéről. 1779-ben a Bánság megszűntetése felvillantotta a birtok megszerzésének lehetőségét. A töröktől 1716–1718 folyamán visszahódított Temes-vidék java kincstári tulajdonba került, melyeken a 18. század első felében több uradalmat szerveztek. Ezek egyike volt a szőregi, ahol a század közepén mindössze három lakott településről tudunk: Szőreg, Gyála és Szentiván. 1779-ben a háromhoz három újabb csatlakozott: Újszeged, Rábé és Térvár. 1779-ben a katonai közigazgatás felszámolása után visszaállították Krassó, Torontál és Temes vármegyét. 1780-ban Bécsben megkezdték a hatalmas kincstári birtokok kiárusítását, illetve zálogosítását. Szeged ez alkalommal vette zálogba a szőregi uradalmat, amelynek zálogideje 25 évre, azaz 1781. november 1-jétől 1806. október 31-ig szólt. A zálogbirtok elnyerésében közrejátszott az is, hogy Szeged 1774-ben, majd 1779-ben nagyobb összeget kölcsönzött a kincstárnak. 1806-ban, a zálogidő leteltével immár magánbirtokosok is szerették volna megkaparintani a területet, s Szegednek igen tetemes összeget kellett letennie a bérlet megtartása érdekében. Azonban a második zálogidő 1831-es lejártával Szeged végleg elveszítette a szőregi uradalmat, s csak Újszegedet kapta meg örökbirtokként 1836-ban.

A reformkor társadalmi aktivitása Szegedet sem hagyta érintetlenül, s az 1830-as években kijegecesedő, értelmiségi ifjakból álló csoport Osztróvszky József ügyvéd körül csoportosult. Abbéli törekvésük, hogy előtérbe helyezzék a magyar értékeket, sikerrel járt, hiszen a Felsővárosi Kaszinó és a Palánki Társalgó Egylet báljain a résztvevők magyar táncokat jártak, magyar viseletben jelentek meg. Az elsődleges cél az volt, hogy ellensúlyt teremtsenek a németesítéssel szemben, illetőleg, hogy visszatérjenek a gyökerekhez, a már-már feledésbe merülő népi hagyományokhoz. Ezzel párhuzamosan Szegeden is kibontakozott a védegyleti mozgalom, mindenekelőtt Felmayer Antal kékfestőgyáros tevékenységének köszönhetően.

Az 1848. március 15-i pesti események híre 17-én érkezett Szegedre. Ezen felbuzdulva az akkori nagy piacot, a mai Széchenyi teret Szabadság térnek keresztelték. Az önálló haderő megszervezésének jegyében május 18-án Batthyány Lajos miniszterelnök toborzási felhívást intézett a hadfogadó városoknak. A 3. zászlóalj toborzási helyéül Szegedet jelölték ki, amelynek toborzási körzete hivatalosan Bihar, Békés, Arad, Csanád és Csongrád megyék voltak. A toborzás Szegeden Osztróvszky József és Rengey Ferdinánd irányításával május 21-én vette kezdetét. A jelentkezők között erőteljes értelmiségi elem dominált, ezért nevezte parancsnokuk, Damjanich János a későbbiekben „mágnás zászlóaljnak”.

A fegyveres erő szervezésének, ellátásának és finanszírozásának gördülékennyé tétele érdekében hívták életre az Ideiglenes Hadi Bizottmányt 1848. június 1-jén. Ennek tagjai között találjuk Korda János ezredest, Dietzgen József, Molnár Pál és Misics Dániel kapitányokat, Kunszt József főhadnagyot, Tokár József zászlótartót, Gombás József kapitányt, Steinhart Antal és Ignác orvosokat. A szegedi hadfogadó június 26-án jelentette, hogy a zászlóalj létszáma elérte az 1018 főt.

A 3. honvédzászlóalj ellátásáról, ruházatáról Szeged városának kellett gondoskodnia. Ezt többnyire adományokból oldották meg. A zászlóalj megalakulását követően annak parancsnokául Csuha Antal nemzetőr őrnagyot nevezték ki. Június 19-én Csuha őrnagy utasítást kapott Csermelyi Lajos főhadnagytól, hogy sereggel siessen Óbecsére. A 3. zászlóalj 920 honvédjével, a Ferenc Károly főherceg nevét viselő ezredből három századdal, egy század Dom Miguel ezredbeli katonával és egy fél üteggel június 21-én, gőzösön elindult Szegedről. A kormánynak nem volt tudomása erről az önkényesnek nevezhető lépésről, ezért Mészáros Lázár hadügyminiszter utasítást kapott Batthyány miniszterelnöktől, hogy a 3. zászlóaljat rendelje vissza Szegedre. Végül Philipp von Bechtold császári-királyi altábornagy kérésére a 3. honvédzászlóalj Óbecsén maradhatott. Az alakulat parancsnokává június 22-én Damjanich Jánost nevezték ki. A honvédek megkülönböztető jelül tűzték sipkájuk mellé a fehér kakastollat, s innen a „fehér tollasok” ragadványnév.

Október 4-én Szegedre érkezett Kossuth Lajos, aki beszédet tartott a lakosságnak, másnap pedig elrendelte a várbörtönben raboskodó 500 olasz fogoly szabadon bocsátását. Rózsa Sándor, a környék hírhedt betyárja is amnesztiát kapott Kossuthtól, részt is vett a délvidéki csatában, azonban emberei fosztogatni kezdtek, ezért szétzavarták őket.

A nemzetiségi ellentétek kiéleződése, a délvidéki szerbek lázongásai arra sarkallták az ország vezetését, hogy újabb toborzási hullámot indítson el. A szeptember 17-i közgyűlés elrendelte az újoncozás megkezdését. Október–november folyamán toborzás révén 26, újonclista alapján pedig 420 újoncot állított ki. Ezek egy része a most felálló 33. honvédzászlóalj sorait gyarapította.

1849. január 16-án az osztrák–szerb hadtest parancsnokságát Todorović tábornok vette át. A szerbek ugyanezen a napon, azaz január 16-án indították meg támadásukat, s a hónap végére elözönlötték a Bánság egész területét. Szeged, valamint a környező falvak elleni támadás február 9-én vette kezdetét. A szerb felkelők február 11-én három oldalról rohanták meg Újszegedet, majd déltájban Szegedet kezdték ágyúzni. A szerbek megkísérelték az átkelést a befagyott folyón, azonban a Wasa gyalogezred 2. zászlóaljának katonái megakadályozták ezeket a kísérleteket. Felsővárosi nemzetőrök egy csoportja Gombás József százados vezénylete alatt nekiiramodott a jégtábláknak, és sikeresen átkeltek a túlpartra. A nemzetőrök az újszegedi Nagy utcán (a mai Vedres és Csanádi utca) oldalba támadták az ellenséget, és tüzérségi támogatással kiverték a településről.

A kedvezőtlenné váló hadi helyzet indokolta, hogy a kormány 1849 júliusában Szegedre költözzön. Kossuth Lajos július 11-én érkezett meg, s a Kárász-ház erkélyéről tartotta meg nagy hatású beszédét, amely Magyarországon az utolsó nyilvános fellépése volt.

Július 14-én Szegeden került sor a magyar–román megbékélésről szóló tervezet aláírására, amelyet Kossuth kormányzó és Nicolae Bălcescu látott el kézjegyével. Az országgyűlés július 21-én kezdte meg munkáját, ezzel párhuzamosan azonban a kormányon belül is eluralkodott a bizonytalanság, s a bomlás jelei mutatkoztak. Tovább mélyítette a pánikhangulatot, hogy július 28-án az újszegedi hídfőnél közel 60 mázsányi lőporkészlet robbant fel. A városon úrrá lett a káosz, s az országgyűlés ilyen körülmények között volt kénytelen ismételten összeülni. Ezen az ülésen fogadták el a nemzetiségi törvényt, valamint a zsidók emancipációjáról szóló rendelkezést. Haynau 1849. augusztus 2-án vonult be a városba. Augusztus 5-én Szőregnél a magyar csapatok vereséget szenvedtek a Julius von Haynau vezette császári-királyi csapatoktól. Az elszenvedett veszteség nem volt nagy, azonban a vereség demoralizálta a magyar honvédeket, így a csata utóhatása katasztrofális lett. A forradalomban résztvevő szegedi vezetőket, Dáni Ferencet és Osztróvszky Józsefet halára ítélték, de később büntetésüket várfogságra enyhítették.

Az önkényuralom korában Szeged határában virágzott a betyárvilág, köszönhetően a bujdosó honvédek sokaságának, a Habsburg-hadseregbe kényszersorozottak dezertálásának. A környék legismertebb betyárja Rózsa Sándor, de ismeretes, hogy egy vásárhelyi születésű betyár is működött a vidéken 1885–1891 között, akit a hagyomány Farkas Jancsiként tart nyilván. A betyárvilágnak Ráday Gedeon – 1868-tól a Délvidék királyi biztosa – keménykezű működése vetett véget.

A kiegyezést (1867) követően Szeged gazdasági életében fellendülés következett. A Kenderfonógyár, Pick Márk szalámigyára, nyomdák, malmok és fűrészüzemek létesültek. A lendületesnek ígérkező fejlődést természeti katasztrófa törte meg, olyan, amilyenhez foghatóról addig nem meséltek a szegedi krónikák. 1879. március 5-én Petresnél, Szegedtől kb. 20 km-re északra átszakadt a Tisza jobb parti védtöltése. Március 12-én hajnali fél kettőkor a víz a rókusi pályaudvar közelében, mintegy 25 km szélességben átszakította a vasúti töltést is. Az ár először Rókust, majd Felsővárost érte el, végül elborította egész Szegedet. A nagy árvíz során 5458 ház omlott össze. A víz 186 napig tartotta fogságában Szegedet, az árhullám következtében 150 ember vesztette életét.

Az áradás szinte a földdel tette egyenlővé Szegedet, gyakorlatilag új várost kellett építeni. Az 1880–1883 között zajló újjáépítési munkálatokat Tisza Lajos királyi biztos vezette, a városrendezés terveit Lechner Lajos készítette. Ekkor alakult ki a körutas-sugárutas városszerkezet. Azért, hogy a kulturális felfutást elősegítse, Somogyi Károly esztergomi kanonok 1880-ban Szegednek ajándékozta 40 000 kötetből álló könyvtárát. Ennek alapjain született meg a mai Somogyi-könyvtár.

A 19–20. század fordulóján Szeged ismét visszanyerte korábbi lendületét, új gyárak létesültek, 1908-tól a villamos is elindult. Az első világháború sok szegedi áldozatot követelt, a városból 18 000 ember került a különböző frontokra. A szegedi háziezred, a K. u. K. 46. gyalogezred állománya az első isonzói csatában (1915. június vége) 1750 főről 439 főre csappant. Ez az alakulat mind a 12 Isonzó-menti csatában harcolt. Közben az itthon maradottakat egyre elviselhetetlenebb nyomorba döntötte a háború, s a fokozódó elégedetlenség az utcára terelte az embereket, egyre gyakoribbá váltak a tüntetések. A szegediek ezért örömmel fogadták az őszirózsás forradalmat. A Szegedi Nemzeti Tanács 1918. október 22-én alakult meg a Fekete Házban, az alapítók között volt Juhász Gyula, Móra Ferenc és Hollós József. November 19-én szerb csapatok szállták meg Szőreget, 24-én Újszegedet, majd december 30-án francia csapatok vonultak be Szegedre.

A Tanácsköztársaság kikiáltása után Szegeden is direktórium alakult (Czibula Antal, Udvardi János, Wallisch Kálmán), amelynek tagjai megtagadták azt a francia felszólítást, mely a lefegyverzésre vonatkozott. Elhagyták a várost, és a szegedi tanyavilágban Szeged-Külváros direktóriuma néven tevékenykedtek.

1919. május 28-án, az Aradon gr. Károlyi Gyula vezetésével megalakult ellenforradalmi kormány Szegedre érkezett. Kapcsolatba léptek Gömbös Gyulával, valamint a Kelemen Béla vezette ellenforradalmi csoporttal. Megalakult az első szegedi kormány a Tanácsköztársaság megdöntésére. Június 23-án kezdtek toborozni a Nemzeti Hadseregbe, amelynek Horthy Miklós lett a főparancsnoka. Trianonnal elszakadt az anyaországtól a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetem, amely 1921-ben ideiglenesen Szegedre került. 1923-ban a csanádi egyházmegye püspöke Temesvárról Szegedre tette át székhelyét.

A ’30-as években nagyarányú szellemi fellendülés volt tapasztalható, köszönhetően mindenekelőtt a klebelsbergi kultúrpolitikának. Szeged fogadalmi templomának építése 1930-ban fejeződött be. Először 1931-ben rendezték meg a Szabadtéri Játékokat. Ez év június 19-én pápai bulla Szegedet hivatalosan is püspöki székhellyé tette, a fogadalmi templomot pedig székesegyházi rangra emelte. 1937-ben Szent-Györgyi Albert biokémikus professzor Nobel-díjat kapott.

A II. világháború szegedi áldozatainak száma hatezerre tehető. Az ország 1944. március 19-i német megszállását követően Szegeden is német csapatok rendezkedtek be. A háború végéhez közeledve megszaporodtak az angol, amerikai bombázások, amelyek következtében összeomlott a vasúti híd. A szovjet csapatok 1944. október 11-én vonultak be a városba.

1956 eseményeinek Szeged is színtere volt, hiszen 1956. október 16-án a DISZ-ből kivált szegedi egyetemisták megalakították saját ifjúsági szervezetüket, a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségét (MEFESZ). Az alakuló nagygyűlést 1956. október 20-án a Szegedi Egyetem Auditorium Maximum nevű termében tartották, ahol a levezető elnöki tisztet Perbíró József, a jogi kar megbízott dékánja töltötte be. Kiss Tamás ismertette a diákok politikai programját. A MEFESZ szegedi vezetői Kiss Tamás, Lejtényi András és Gönczöl Dezső lettek. Céljaik summázata a következő: „A szövetség célja, hogy az egyetemekről és főiskolákról kikerülő ifjúság, mely a nemzet agyát van hivatva képviselni, ne közönyös passzív tömeg, ne gyáva, gerinctelen és önző réteg legyen, hanem népéért, hazájáért, boldogabb jövőnkért harcoló bátor, lelkes sereg. Ne riadjon vissza az igaz szó kimondásától, hanem képzettségével, tudásával, tehetségével népünket, hazánkat szolgálja.” A MEFESZ fogalmazta meg azon pontokat, amelyek a későbbiekben a forradalom 16 pontjaként váltak ismertté. Ezek a követelések tartalmazták a szovjet csapatok kivonását, a politikai foglyok szabadon bocsátását, a többpártrendszert, a szabad választásokat. A szegedi tüntetéseknek egyetlen áldozata volt, egy fiatal munkás, Schwarcz Lajos. A forradalom eltiprását követő megtorlás során Kiss Tamás nyolc év börtönbüntetést kapott, Perbíró József professzort és Baróti Dezső szegedi rektort életfogytiglanra ítélték.

A ’60-as években nagyarányú lakásépítés indult: 1962-ben épült az Odessza lakótelep, 1966-ban Tarján, a ’70-es évek vége felé pedig Makkosháza és Újrókus panelrengetege készült el. 1962. január 1-jén ismét Szeged lett Csongrád megye székhelye.

Az 1970-es tavasz esőzései jelentősen megduzzasztották a Tisza és a Maros folyókat. Ennek okán az árvíz komolyan fenyegette a várost, de a környező településeket is. Azonban a veszélyt sikerült elhárítani, s az ár június 2-án 960 cm-rel tetőzött, majd lassan apadni kezdett. 1973. április 15-én Szegedhez kapcsolták Algyőt, Kiskundorozsmát, Tápét és Gyálarétet.

Szeged kulturális sokszínűsége a városban élő nemzetiségi közösségeknek is köszönhető, melyek rendezvényeikkel állandó szereplői a megyeszékhely közművelődésének. Szegeden 1996 óta működik a Szegedi Nemzetiségi Önkormányzatok Társulása. Az együttműködés oly sikeresnek bizonyult, hogy 1998 januárjában megnyitotta kapuit a Nemzetiségek Háza, mely a társult nemzetiségi önkormányzatok, illetve egyesületek székhelyeként működik.

A Társulás célja, hogy különböző programok révén (kiállítások, irodalmi estek, filmvetítések, táncházak) hozza közelebb a nemzetiségi értékeket, hagyományokat, kulturális sajátosságokat. A szegedi nemzetiségi politika példaértékű országos viszonylatban, de kelet-európai léptékben is, hiszen a kezdeményezés egyedülálló, s a térségben nem találunk hasonlót.