Tiszavidék


IPA

CSS Templates 1 CSS Templates 2 CSS Templates 3 CSS Templates 4 Flash Templates 1 Flash Templates 2 Flash Templates 3 Flash Templates 4

TISZASZIGET

Fekvése, népessége

 

Tiszasziget (régi nevén Ószentiván) Csongrád megyében, Szegedtől délre Magyarország, Románia és Szerbia hármashatára közelében fekszik. Területe 26,89 km², teljes népessége 2010. január 1-én 1779 fő, népsűrűsége pedig 66,16 fő/km² volt. 2001-ben a község lakosságának közel 100%-a magyar nemzetiségűnek vallotta magát. Testvértelepülései: Surbo (Olaszország), Igazfalva (Dumbrava, Románia) és Szapáryfalva (Ţipari, Románia).

 

Címer

 

Tiszasziget címere álló, reneszánsz pajzs, amelynek kék mezejét pajzsderékon habos ezüstpólya szeli ketté. A pólya felett faragott zöld oszlopon kiterjesztett szárnyú, felfegyverzett aranyszínű sas látható, melynek jobb szárnya alatt vörös szélmalom, bal szárnya alatt egytornyú stilizált várkastély helyezkedik el.

A pólya alatti mezőben három zöld dohánylevélen aranypénz látható, Mária Terézia portréjával. A pajzs felső részét vörös színű aranyzsinórzattal és bojttal ékesített 1848-as honvédtábornoki sapka fedi. A foszlányok a címer jobb oldalán vörös és arany, bal oldalán pedig kék és ezüst színben pompáznak.

Tiszasziget címere a beszélő címerek közé tartozik, ugyanis kidolgozása során olyan elemeket alkalmaztak, amelyek leginkább jellemzik a községet, illetve melyek árulkodnak a falu történelméről. A habos pólya a Tisza szimbóluma. A zöld oszlop, rajta a sassal – a magasság és mélység ellentétére alapozva – azt jelzi, hogy itt található az ország legmélyebb pontja. Ugyanakkor a sas a honfoglalás korát is idézi, hiszen ez a ragadozó madár az Árpád nemzetség totemállata volt. A szélmalom a nagy múltú gabonatermesztésre utal, a vár pedig a hajdanvolt erősségnek állít emléket. A honvédcsákó azt idézi, amikor 1849. március végén Perczel Mór tábornok sikeres offenzívát indított a szerb csapatok ellen. A foszlányok növényi díszítései a település elszánt élni akarásának művészi igényű jelképei.

 

 

Történet

 

A történelem hajnalán a település valószínűsíthetően lakott volt, hiszen a Szélmalom-dombról bronzkori leletek kerültek elő. A Kr. e. III. században kelták vertek tanyát a vidéken, de a tájékon Árpád-kori településmaradványok nyomára is bukkantak a szakemberek.

A település okleveles említése sokáig váratott magára, mígnem 1411-ben Zsigmond király két alkalommal is szól Szentivánról különböző határviták kapcsán. Hódoltsági története ismeretlen, adataink, forrásaink kevésnek bizonyulnak a hiteles kép kialakításához. A korszakra vonatkozó adatok többnyire adóösszeírások és birtokadományozások. Ezek tanulmányozása világossá teszi, hogy Gyula elfoglalásáig (1566) mind a török, mind a magyar adóztatta a vidéket. A háborúskodás, az elviselhetetlen terhek miatt az itt élő népesség elvándorolt e vidékről. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a csanádi püspök 1701-ben kelt kívánságlistája, mely már pusztaként írja le a tájékot.

A pozsareváci békét (1718. július 21.) követően – a korabeli összeírások tanúsága szerint – csak Gyála volt lakott hely, lakatlan volt Deszk, Szőreg, Térvár és Szentiván. A terület mocsaras, nádasokkal, legelőkkel, mezőkkel tarkított vidékké vált, amely ekkor csupán állatok tartására volt alkalmas. Ezért a csanádi tiszttartóság elhatározta bérbe adását. 1735-ben Szeged vette bérbe további hét pusztával együtt három évre, évi 1600 forintért. 1746-ban a csanádi tiszttartóság a szőregi pusztát három részre osztotta és megalapította Deszk, Szőreg és Szentiván helységeket, ahova főleg szerb lakosokat telepítettek.

Mária Terézia 1778-ban Magyarországhoz csatolja a Temesi Bánságot. Ennek területén három megyét alakítottak ki: Torontál, Krassó és Temes vármegyéket. A Tisza–Maros-szög községei ekkor Torontál megyéhez kerültek és nem Csanádhoz, ahová korábban tartoztak.

A kamara 1781-től Szegednek adta zálogbirtokba a szőregi uradalmat. Az ezt követő időszakban a település fő gazdasági profiljává a dohánytermesztés vált. Szeged városa 1783-ban megvásárolta a kincstárról, s ekkor az itt élő szerbek az északi dombra költöztek, helyükbe pedig szegedi magyarok telepedtek. Az északi települést Újszentivánnak, a délit Ószentivánnak nevezték. Ez utóbbi sziget (szüget) nevét a szájhagyomány őrizte.

Az 1848/49-es események a délvidéki harcok kapcsán kötődnek Ószentivánhoz. 1849. február 2–10. között egy század honvéd állomásozott a községben. A szerbek márciusban elfoglalták Szentivánt és a környékbeli falvakat. A Szegeden állomásozó IV. hadtest új parancsnoka, Perczel Mór nagyszabású tervet dolgozott ki Pétervárad felmentésére. Ennek kezdetén a Tisza–Maros-szögben tanyázó ellenséges csapatokat akarta visszaszorítani. Ez vezetett az újabb Szőreg–Szentiván környéki csatához 1849. március 22-én. Forget őrnagy a Wasa-gyalogosokkal Szentiván községet szuronyrohammal bevette. Az ellenséget felkoncolták, a falut felgyújtották. Perczel, miután a Szőreg és Szentiván között elsáncolt 4–5000 fős szerb tábort felszámolta, Pétervárad felé tört és április 3-án elfoglalta Szenttamást.

A községnek 1869-ben már 973 lakosa volt. A századfordulón gazdakör, sőt kendertiloló is működött a településen. Katolikus temploma 1913-ban épült fel. Az 1897-ben megnyitott szőreg–karlovai vasút állomását Új- és Ószentiván között építették fel. A vonatok Trianon után még átjártak Jugoszláviába, de 1948 után ezt a szakaszt megszüntették, mint ahogyan 1959-ben a Vedresházáig közlekedő magyar szakaszt is.

Ószentiván 1917-ben lett nagyközség. Az 1918. november 13-án Belgrádban aláírt fegyverszüneti egyezményt követően a Maros-szög szerb ellenőrzés alá került. A belgrádi egyezménnyel ellentétben a megszállt területre is kiterjesztették a szerb közigazgatást. Ószentiván lakosságát is érték kisebb-nagyobb inzultusok szerb részről, valamint az anyagi javakat illetően szenvedtek komoly károkat. Ilyen volt például, hogy 1919-ben a szerb katonák elrekvirálták az éves dohánytermést. A gazdák legszebb tenyészállatait elhajtották, de elvitték a ruhákat is.

A Trianonban június 4-én aláírt békediktátum a Maros-szöget Magyarországnak ítélte, de a szerb megszállás ezen a tájékon mégis egy évvel kitolódott. Szegedről 1921. augusztus 21-én indult el egy magyar különítmény, amelyet Bodnár Zoltán főhadnagy kísért Ószentivánra. A menet a katolikus templomba vonult, ahol Tóth Péter hálaadó istentiszteletet tartott.

A II. világháború során a község jelentős anyagi és emberáldozatokat szenvedett. 1939-ben a jegyrendszer bevezetése, majd az 1944. március 19-i német megszállás igen komoly terheket rótt a lakosságra. A háború végnapjaiban szovjet csapatok vonultak a térségbe, kiszorítva innen a német erőket. A község második világháborús áldozatainak száma 37 fő volt.

A település neve 1955-ben változott Tiszaszigetre. Az ’50-es években itt is megindult a kolhozosítás. A ’70-es évek második felében a falu termelőszövetkezete egyesült a szomszédos községek szövetkezeteivel, s így jött létre a Tisza–Maros Szög MGTSZ.

A község lakóinak száma 1990-ben 1567 volt. 1992-ben megnyílt a határátkelő, mely soha nem látott átmenő forgalmat jelentett a falunak.