Tiszavidék


IPA

CSS Templates 1 CSS Templates 2 CSS Templates 3 CSS Templates 4 Flash Templates 1 Flash Templates 2 Flash Templates 3 Flash Templates 4

ZENTA

Fekvés, népesség

 

Zenta (szerbül: Сента / Senta) Szerbia, illetve Vajdaság Autonóm Tartomány északi részén fekszik, a Tisza jobb partján, a szerb–magyar határtól 42 km-re délre. Zenta községhez közigazgatásilag további négy falu jellegű település tartozik: Felsőhegy, Bogaras, Tornyos és Kevi. A városhoz tartozó, de azon kívül eső vidék és a falvak területe körzetekre oszlik.

A 2002. évi népszámlálás szerint Zenta községnek 25 568 lakosa van (Felsőhegy 1926, Bogaras 724, Tornyos 1766, Kevi 887 lakos), amelyből 20 302-en laknak a 166,8 km² területű városban. A község lakosságának 81%-a magyar, 9%-a szerb, 10%-a pedig egyéb nemzetiségű. Testvértelepülései: Magyarországon Budapest I. kerülete, Hódmezővásárhely, Törökszentmiklós, Dabas és Gödöllő (baráti önkormányzat), Szerbiában Medijana (Niš város kerülete), Szlovákiában Dunaszerdahely (Dunajská Streda), Szlovéniában Kranj, Ukrajnában Munkács (Mukacseve, baráti önkormányzat), valamint Romániában Székelykeresztúr (Cristuru Secuiesc).

 

Címer

 

A község címerében világoskék címerpajzsban két, X alakban elhelyezett aranyszínű kulcs található, fogantyújukkal lefelé. A fogantyúkban pedig egy-egy vízszintes helyzetű, egymásnak hátat fordító ezüstszínű kecsege látható. A kulcsok között, a pajzs közepén zöld levelű arany búzakalász magasodik. A pajzson koronás, ezüstszínű leeresztett rostélyú sisak nyugszik, a palást a pajzs jobb oldalán kék–arany, balról pedig vörös–ezüst színű. A pecsétben a búzakalász és a kecsege a különösen fejlett mezőgazdaságról és halászatról tanúskodik, a két keresztben fekvő kulcs pedig a budai káptalan templomának névadóját, illetve Zenta város védőszentjét, Szent Pétert szimbolizálja.

 

Történet

 

Zenta vidéke már az ősidőkben lakott volt, köszönhetően a folyó közelségének, s a kedvező természetföldrajzi adottságoknak. A térségben sokféle nép megfordult, kultúrák tűntek fel, majd hanyatlottak le. Ennek vetett véget a 9. században a honfoglaló magyarság, amikor megvetette a lábát a Kárpát-medencében. Ugyanakkor tény, hogy erről az időszakról vajmi kevés, rendkívül töredékes ismeretanyaggal rendelkezünk.

A település első okleveles említése 1216-ból származik, amikor egy birtokadományozási ügylet kapcsán említik a „zenthai klastromot”. A század folyamán a Tisza bal partján rév működött, s egy kis település is kialakult a környéken Zyntharew néven.

Egyes 13. századbeli latin nyelvű források már egyértelműen a mai települést említik, amikor Zentha vagy Zyntha faluról írnak. A név eredetével és jelentésével kapcsolatban különböző nézetek láttak napvilágot. Jerney János nyelvész szerint a „zenta” vagy „zinta” szó kun eredetű és jelentése „puszta föld”. Dudás Gyula viszont azt állítja, hogy turáni eredetű, azonban jelentésének magyarázatára nem tér ki.

A tatárok pusztítása nem kímélte a települést, az éppen sarjadó falut földig rombolták. A 14. században lassan kezdett benépesülni a falu, majd a század második felében Zenta az óbudai káptalan birtokába került. A településnek révjoga volt, azaz megállíthatta a folyón szállított terményeket, és vámot fizettethetett.

A 15. század második fele komoly vitákat, s fegyveres összecsapást is eredményezett Szeged városával. A konfliktust a Zentánál szedett vám váltotta ki. A szegedi polgároknak ugyanis földjeik, szőlőskertjeik voltak Fruska Gorában, Pétervárad és Kamanc térségében. A szegedi polgárok birtokaikról a bort vagy mustot szüret után a Tiszán szállították Szegedre. A szegedi szőlősgazdák Mátyás királytól 1469-ben kiváltságot kaptak boraik vámmentességére. Azonban a zentai réven a budai káptalan tiszttartói ennek ellenére feltartóztatták a hajókat, s meg akarták vámoltatni. A szegedi főbíró a királyhoz fordult, erre az uralkodó utasította a budai káptalant, hogy tartassa be a szegediek kiváltságát. Csakhogy az erőszakoskodás ezután sem szűnt meg, s ekkor az uralkodó engedélyezte, hogy a szegediek elfoglalják Zentát, hogy visszaszerezzék vámon elkobzott javaikat. A helyzetet az 1475. évi szerződés konszolidálta, melyben a szegediek elismerték a vámfizetési kötelezettséget, a zentaiak viszont vállalták a tarifák mérséklését.

Ekkor Zenta már mezőváros, tehát van temploma és hetipiaca. Sőt ebben az időszakban kolostoros hely, hiszen a ferencesek megtelepedtek itt, s 1494-ben közadakozásból kolostort emeltek. II. Ulászló 1506. február 1-jén, Budán kelt oklevelében Zentát városi rangra emelte. Mit is jelentett ez a zentai polgárokra nézve? Többek között, hogy kizárólag városuk bírósága ítélkezhetett felettük, maguk választhatták elöljáróikat, robottal nem tartoztak, az adót évente egy összegben a királynak fizették, saját vagyonukkal szabadon rendelkezhettek, azaz kötetlenül adhatták, vehették és örökíthették. Továbbá szabadon használhatták a pecsétet vörös viasszal.

E kiváltságlevél fontos állomása volt Zenta történetének, mivel ennek birtokában sok mesterember és kereskedő települt le a kedvezményeket nyújtó városban, fellendítve annak gazdasági életét. Ebben az időszakban tudomásunk van arról, hogy zentai diákok távoli egyetemeken tanulnak, például Krakkóban. A 16. század derekán azonban a fejlődés folyamata megakadt, egyrészt a Dózsa vezette parasztfelkelés következtében, majd a mohácsi csatát követő törökdúlás eredményeként. A település elpusztult, a lakókat kardélre hányták vagy fogságba hurcolták. 1553-ban a Maros völgye felől keresztény hadak törtek Szegedre, a palánkot vissza is foglalták, mire a törökök a szomszédos falvakat dúlták („szegedi veszedelem”). Ennek során Zenta lakossága eltűnt. A település rövidesen újranépesült, de városi jogállása megszűnt. Lakosait ekkor főleg szerb és makedoromán elemek alkották.

Az 1680-as évek a török hódoltság felszámolásának jegyében teltek. Buda 1686. évi visszafoglalása után a keresztény hadak dél felé törtek előre, s Szegedet kezdték ostromolni. Közben az a hír érkezett, hogy Pétervárad felől török felmentő sereg érkezik. Az ostromlók 1686. október közepén a Zentához közeli Oromparton ütköztek meg a törökkel. Az első zentai csata a keresztény hadak győzelmével végződött, ezután pedig a törökök feladták Szegedet. Ezzel azonban a veszély nem szűnt meg, s bár a Török Birodalom kissé meggyengült, azonban még tartogatott meglepetéseket a keresztény Európának. Ugyanis 1695-ben a trónt II. Musztafa foglalta el, aki elhatározta Magyarország visszafoglalását. Rövidesen 40–50 ezer főnyi sereggel indította meg hadjáratát, amelynek kezdetén, 1695. szeptember 7-én elfoglalta Lippa várát, majd szeptember 21-én Lugosnál körülfogta gróf Veterani tábornok hadtestét, és majdnem megsemmisítette. 1697 nyarának hadi eseményei a törököknek kedveztek, hihetetlen lendülettel haladtak az ország belsejébe. Időközben I. Lipót császár Savoyai Jenő herceget bízta meg a törökellenes erők főparancsnokságával. Az 1697. szeptember 11-i második zentai csata sorsdöntőnek bizonyult, hiszen Magyarország végérvényesen lerázta a török igát. Ugyanakkor európai összefüggésben is jelentős, ugyanis ezzel a török terjeszkedése a kontinensen elakadt.

A török kiűzése után a bécsi udvar 1702-ben megszervezte a Tiszai határőrvidéket, a zentai sáncokba pedig szerb határőröket telepítettek. 1715-ben III. Károly osztrák császár harmincadhivatalt létesített a községben, de a vámszedés alig jövedelmezett. Mária Terézia 1751-ben kiváltságos koronakerületté változtatta a Tisza mentét (Tiszai koronakerület), gazdasági kedvezményekben részesítve az itt élőket és az ide települőket, ez pedig kedvezően hatott a vidék fejlődésére.

A kedvezmények ellenére a szerb határőrök és családjaik tömegesen települtek át Oroszországba és a Temesi Bánságba. Az 1750-es években a Duna–Tisza közéről, illetve az északabbra fekvő megyékből érkeztek telepesek, akik földműveléssel, gazdálkodással foglalkoztak. A lassú fellendülést az 1769-ben a várost majdnem teljesen elpusztító tűzvész gátolta, de kamarai segítséggel a település nemsokára újjáépült. A 18. század második felében Zenta gyors ütemű fejlődésnek indult. Epret termesztettek, selyemhernyókat tartottak, virágzott a kézműipar. A város 64 ezer hold kiterjedésű területén szarvasmarhákat, lovakat, juhokat és sertéseket tenyésztettek.

Az 1848/49-es eseményekben a zentai lakosság is igyekezett kivenni a részét, hiszen 1848 végéig a város 75 újoncot adott. A szerbek 1849 januárjában lendültek támadásba. Ekkor a zentai nemzetőrség felett Majoros István földbirtokos vette át a parancsnokságot, s a várost sáncokkal vette körül. A szerbek január 29-én megadásra szólítottak fel, s bántatlanságot ígértek. Ezt azonban nem fogadták el, s küldöttséget menesztettek Szegedre, hogy segítséget kérjenek, mivel azonban nem kaptak, a küldöttség tagjai nem tértek vissza. A szerb hadoszlop február 1-jén ért Zenta alá. Majoros küldötteiket kivégeztette, a szerbek ezek után indították meg a támadást. A maroknyi nemzetőr Majorossal egyetemben elmenekült a túlerő elől, a civil lakosság pedig védtelen maradt. A várost felgyújtották, akikre ráakadtak, felkoncolták. A szabadságharc kegyetlenségeiből csak lassan ocsúdott fel a település.

Valódi fellendülés csak az 1867. évi kiegyezés után veszi kezdetét. Középületeket emeltek, iskolákat, óvodákat létesítettek, és 1873-ban felépült az első fahíd is a Tiszán. Az 1880-as években megkezdték működésüket az első nagyobb üzemek, a nagy kapacitású hengermalom és a téglagyár. 1889-ban megépült a Szabadka–Horgos–Zenta–Óbecse, illetve a Szabadka–Orom–Zenta vasútvonal, így a város bekapcsolódott az országos hálózatba és a gazdasági vérkeringésbe is.

1895-ben a városban bevezették a villanyvilágítást, és járdákat aszfaltoztak. A század utolsó évtizedében a városnak volt már algimnáziuma, polgári leányiskolája, elemi és iparos iskolája, mezőgazdasági tanintézete, kórháza, vasúti és gőzhajóállomása, posta- és távíróhivatala. 1899-ben városi telefonhálózat létesült. A fejlődés a századfordulót követő évtizedekben sem állt meg. 1907-ban megépült a vadgesztenyesorral szegélyezett rakpart, majd a tiszai vashíd is. Egy évvel később országos tekintetben is egyedülálló munkástelep épült a városban azért, hogy enyhítsen a lakásgondokon.

1911-ben leégett a Városháza és a közelében levő nagytemplom. A város ekkor új Városházát építtetett, de ezzel együtt több, mára már műemléki jelentőségű épülettel bővült a belváros. Az I. világháború után Zenta már az új délszláv államhoz tartozott. Az impériumváltás következményeként a gazdasági fejlődése megtorpant. A földek kisajátítása és a földreform következtében a város egykori gazdagsága és csillogása kihunyt.

A II. világháború alatt a város megszenvedte a nagypolitika játszmáit. A háború második évében, 1941. április 12-én magyar csapatok vonultak be és foglalták vissza Zentát. Három évvel később, 1944. október 8-án a várost a Vörös Hadsereg alakulatai szállták meg. Alig egy hónappal ezután, november 9-én a szerbek 64 zentai polgárt végeztek ki.

A háború után megkezdődött az újjáépítés. A lakosság főként mezőgazdaságból élt. Az 1960-as évek elején megépült az új tiszai híd, illetve a cukorgyár, amely jelentősen hozzájárult az ipar fejlődéséhez. Idővel a várostól délre ki is alakult egy ipari körzet, és kikötőt is építettek. Bár ez utóbbit sajnos a zentai csata egykori helyszínén emelték.